2021. november 27., szombat

Tacsik a láthatáron!

Itt vannak a legújabb cukiságok! Tűnemezelt tacsik, némelyikük az évszaknak megfelelő öltözetben:-)
A fekete tacsik racka gyapjúból készültek, a barna színű pedig dióburokkal festett cigája gyapjúból.

Régebben a tűnemezeléssel amolyan "mellékesen" kezdtem foglalkozni, mára nagyon megszerettem ezt a technikát. Egy kicsit időigényesebb mint a vizes nemezelés, de ilyenkor télen, amikor csak bent tudok dolgozni, nagyon praktikus, hiszen nem kell a szobában pocsolni. 
Aprólékos,"molyolós" munka, de én épp ezt szeretem benne. És csak a fantázia szab határokat a kis gyapjú-szobrok születésének!










 

2021. október 21., csütörtök

Gyapjú kártolás

A nyár a gyapjú mosás ideje, elmúltával viszont elkezdődik a gyapjú feldolgozása. 
A kártolás a már tiszta, mosott gyapjú fésülését, és egyben végső tisztítását is jelenti. 
Bővebben: a kártolási folyamat közben, ahogy a gyapjú áthalad a kártoló fém tüskéi között, a benne maradt apró növényi részek, szennyeződések fennakadnak, kiperegnek a szálak közül, az immár szennyeződés mentes gyapjú pedig több rétegben feltekeredik a kártoló dobjára. 
Ha megtelt, a gyapjú tekercset azaz battot leválasztom a nagyobbik hengerről.
Így készül hát műhelyemben a nemezelő gyapjú!











 

2021. szeptember 13., hétfő

Manócska-baba

Kislány koromban a nagymamámtól tanultam horgolni-kötni, varrni, hímezni.. Amikor testvéremmel a nagyinál voltunk, emlékszem, volt egy nagy lepedőnk, amit a földre terítettünk, és minden varrós-kötős-horgolós cuccot kiborítottunk rá. A nővérem és én itt gyártottuk a különféle babaruhákat, kiegészítőket kedvenceink számára, és nem utolsó sorban saját tervezésű rongybabáinkat! 
Még most is örömmel gondolok ezekre a délutánokra! 
Most, amikor elkészítek egy-egy saját tervezésű kis figurát, babát, gyakran eszembe jutnak ezek a csodás és meghitt emlékek..Legújabb manócska babám is a múltba repít, remélem Nektek is tetszik:-) 



 

2021. július 18., vasárnap

Egy extra-mini táska szövött övvel

 Sok táskát nemezeltem már, de eddig ez az övtáska valamennyi közül a legkisebb! 

Vidám színes bojtokkal díszítettem, és ahogy a képeken láthatjátok, a pánt-szövés is jó hangulatban telt!






2021. május 24., hétfő

Aranyos gyapjú állatok

 Még mindig tart a tűnemezelési láz - sorra születnek az újabb cuki állatkák.

Természetesen saját tisztítású, kártolású és festésű gyapjúból!

Egy kis ízelítő:







2021. április 6., kedd

Nemezelés cikta és racka gyapjúból

 Fekete-fehér kedvenceim. Cikta és racka gyapjúból nemezeltem ezt a két szemüvegtokot. Mindkét gyapjú fajta inkább durva szálú, de a cikta egy kissé finomabb, puhább. Masszív, erős anyag nemezeléséhez ideálisak, például táskák, tokok, ilyesmik készítéséhez. A szövött díszítés szerintem nagyon jól illik hozzájuk.








2021. január 20., szerda

Téli rackaságaim

Racka gyapjúval indult a 2021, a kétféle gyapjút racka mama és lánya biztosították számomra☺
Ez a fajta gyapjú igen erős szálú, nem az a pihe-puha fajta, hordható dolgok készítése nem annyira alkalmas, mivel a nemezelt anyag szúrós lesz. Viszont nagyon jól lehet belőle ilyen aranyos figurákat tűnemezelni.