2017. december 28., csütörtök

Festés hagymahéjjal

Már ahogy azt régebben is írtam, az egyik kedvenc festőnövényem a vöröshagyma. Változatos, élénk színárnyalatokat tudunk vele festeni. A következő nagyobb projektemhez viszont nagyobb mennyiségű színes gyapjúra lesz szükségem, a képeken látható gyapjú nem saját tisztítású, úgy rendeltem kártolva. A festésről viszont nem vagyok hajlandó lemondani, mert számomra ez a kihívás, és a gyapjús tevékenységem egyik fő célja, hogy a hagyományos módszerrel készüljenek a színek. Saját tapasztalatból tudom-lásd: piros és kék színek, amiket eddig használtam, és még fogok is-, hogy sokkal egyszerűbb a festőport feloldani vízben, beletenni a gyapjút, megfőzni és már kész is a szín! De mégsem ugyanaz, mint járni a természetet, megkeresni, begyűjteni a növényt, végigcsinálni azt a több órás/napos folyamatot, ahogy azt elődeink is tették. Tudták, melyik évszakban/hónapban mit kell és lehet gyűjteni, ismerték a növények tulajdonságait, és anélkül használták, amit a természet adott, hogy kárt tettek volna benne. Szerintem ez a tudás nem szabad hogy feledésbe merüljön!

A sötétebb árnyalatú gyapjút előbb kb. 1 órán át sima hagymalében főztem, majd kiszedtem a léből és egy kevést timsót raktam a vízbe. Ezután a timsós lében főztem még fél órát.
A világos árnyalatút a megmaradt festőlében főztem ki, kb. 1 órán át.




2017. december 22., péntek

Rojtos tarisznya

Tarisznya mérete: kb. 23*28 cm, mintázatát a természetes barna-szürke göndör fürtök adják.






2017. december 16., szombat

Bőrrátétes rojtos tarisznya

A nyáron megtisztított fürtös gyapjúból készítettem ezt a kisméretű tarisznyát, melyet bőrrátéttel díszítettem.











2017. december 14., csütörtök

Nemez faliszőnyeg


Kirgiz shirdak mintával készített nemez faliszőnyeg.
Az eredeti shirdak több (ált. 2 féle színű) anyagból varrással, aprólékos öltésekkel készített több rétegű nemez fajta. Én hagyományos vizes-berakásos technikával készítettem ezt a faliszőnyeget, a szélein lévő minta inkább türkmen hatású. Szóval kicsit vegyes, de mivel ez az első faliszőnyegem, nem az autentikus megvalósítás volt a célom, hanem maga az elkészítési mód, technika. (a következő türkmen lesz, már tervbe van véve:-) Mérete: 65*100 cm. A piros gyapjút vegyi festékkel festettem (ruhafesték), a szélein  lévő barna természetes színű (racka).


Így készült:

1. minta kontúr kirakás
2. kitöltés színnel
3. fehér részek kitöltése

4-5. gyapjú rétegzése több rétegben
6. minden oldalról laza gyúrás

7-9. minden oldalról erős mángorlás

Végleges helye a műhelyemben...

A gyúrásban, mángorlásban való segítségért köszi Charles!!!

2017. november 30., csütörtök

Hímzett válltáska

A nyáron megtisztított alpaka gyapjú az alapja ennek a kis válltáskának. Mintája egy kirgiz alapmotívum, melyet domborvarrással emeltem ki. További díszítése: gyapjú zsinór, pityke a záródáshoz.








Néhány szó az elkészítéséről:
sablon kivágása, felrajzolása

gyapjú zsinór sodrása, minta kivarrás

végül a zsinórok felvarrása











2017. november 23., csütörtök

Hímzett, varrott mobiltartók

A mintákhoz szkíta és avarkori motívumokat használtam fel.




Hogyan készül?

Először el kell készíteni magát az anyagot, 
amiből a formákat kivágjuk:
a gyapjút szárazon több rétegben felrakjuk,

vízzel, szappannal összedolgozzuk.

 Ilyen, amikor nagyjából összeáll (félkész állapotú, elő-nemezként is 
használható minták kirakására).
Végezetül vászonba feltekerve készre gyúrjuk, tömörítjük, 
amíg egységes erős anyaggá nem válik.
Ilyenkor kezdhetjük a szabást-varrást!

Az elkészített anyagból kivágjuk a megfelelő formát, a mintát felrajzoljuk és kihímezzük. 
Ha kész a minta, a grafitot ki kell mosni a nemezből! 

Gyapjú fonalból megsodorjuk a zsinórt, ami a körbevarráshoz-díszítéshez kell .

A széleit összevarrjuk.

Rávarrjuk a zsinórt. 
Számomra fontos hogy a hímzés fonákja is szép (elfogadható:-) legyen.

2017. november 12., vasárnap

Szemüveg tokok

Natúr cigája gyapjúból készítettem ezt a két szemüveg tokot, díszítésük domborvarrott minta, gyapjú zsinór.


honfoglalás-kori ihletésű fantázia minta

a megtervezett motívumot kivágtam, felrajzoltam a nemezre




avar-kori szíjvég mintázatát vettem át

2017. november 7., kedd

Angyalkák

Ahogy az utóbbi pár évben, az idén is készítettem nemez angyalkákat. Sok színű növényi festett gyapjúból készültek -a kék az egyetlen szín amit nem én festettem, de szerettem volna felhasználni ezt a szép kék gyapjúfonalat. Díszítésük: színes gyöngyök, rávarrt minta, gyapjú fonál, minden darab egyedi kivitelezésű. 


narancs-hagyma, zöld-bodza

barna-dió/hagyma

sárga-büdöske+aranyvessző, zöld-bodza, barna-dió

nem növényi szín

mérete: kb 7 cm (barna-dió)

narancs-hagyma


2017. november 2., csütörtök

Alpaka gyapjú

Egy kedves ismerősöm révén sikerült hozzájutnom némi nyers alpaka gyapjúhoz. Kimostam, megkártoltam, és végeredmény az általam eddig kipróbált gyapjúfajtákhoz (cigája, racka) hasonlítva tényleg sokkal finomabb szálú, puhább tapintású.

mosás előtt

mosás előtt

mosás után

kártolás után

kártolás után


2017. október 24., kedd