2018. május 20., vasárnap

Festőnövény-naptár: Május

Májusi festőnövényem a vérehulló fecskefű (Chelidonium majus). Ez a növény egész nyáron virágzik, utak mentén, bokros-fás területeken szinte mindenütt megtalálható. Festőanyaga a szárakban levelekben található sárga tejnedv, melyet a népi gyógyászatban szemölcs és tyúkszem eltüntetésére is használtak. Azonban legyünk vele elővigyázatosak, mert nem megfelelően használva erősen mérgező hatású!
A főzetet a szokásos módon készítettem, majd kevés timsót tettem a festőlébe, így főztem benne a gyapjút kb. 1 órán át. Szép, kellemes árnyalatú halvány sárga lett a végeredmény.


A legalsó darab a második festés, kicsit világosabb az elsőnél

2018. május 18., péntek

Hímzett-varrott válltarsolyok

Mostanában készítettem ezt a két kisebb méretű válltarsolyt.
...igazából a május/június hónap nekem főleg gyapjúmosásról, kártolásról szól, ilyenkor próbálok minél több gyapjút feldolgozni, hogy legyen miből dolgozni, legyen mit megfesteni, mert sorra nyílnak, zöldellnek a festőnövények! A tavalyi gyapjú sajnos ilyenkorra megfogyatkozik és jobban is szeretek saját feldolgozású gyapjúból nemezelni, mint boltiból! 
(a gyapjúért köszönet Szabolcsnak és Krisztának!!!)





2018. május 14., hétfő

Racka tarisznya

Rackagyapjúból nemezeltem ezt a vagány tarisznyát. Hímzés nélkül terveztem, mert a racka már önmagában mutatós, de végül úgy döntöttem ki kell próbálni a piros hímzőcérnát:-)





2018. május 1., kedd

Festőnövény-naptár: Április II.

Csalán
A második növény idén amivel festettem, a csalán. A friss leveleket főni tettem, 1-2 óra után leszűrtem a festőlét, majd 1 kanál rézgálicot tettem bele (kb. 4 liter vízhez). Ebben festettem a gyapjút úgy 1 órán át. Végül a szokásos ecetes vízben való áztatás következett. Ezután kiöblítettem, szárítottam. Szép zöld színű gyapjú lett a végeredmény, kicsit sárgába hajló árnyalattal-a fotó sajnos nem teljesen egyezik:-(