2019. augusztus 20., kedd

Festőnövény-naptár (folytatás): Augusztus

Bodza (Sambucus)
Az idén nyáron sajnos kevesebb idő jutott növényi festésre. Azért egy-két alkalommal szakítottam rá időt és még tervezek is. Mivel tavaly lecsúsztam a bodzáról, ezért az idén mindenképp szerettem volna vele festeni (majdnem megint lekéstem:-))).
A gyapjúfestéshez legjobb a teljesen érett bodzatermés. A bogyókat felöntjük vízzel, rakunk hozzá egy kevés vasgálicot és ecetet, majd két napig így hagyjuk ázni. Ezután 1 órát főzzük. Ha ezzel megvagyunk, leszűrjük és belerakjuk a timsóval pácolt gyapjút. Ekkor már nem kell főzni, hanem 2  napig hagyjuk ázni benne. Ha letelt a két nap (nekem 3 lett belőle), kifacsarjuk, szárítjuk a gyapjút. Kékesszürke árnyalat sikeredett, mellyel végül is elégedett vagyok.
Kíváncsi voltam, mi történik, ha timsó-pác nélküli gyapjút próbálok színezni, és főzöm is a gyapjút ugyanebben a festőlében: a végeredmény barna színű lett, ahogy az utolsó fotón is láthatjátok.









2019. augusztus 16., péntek

Szövött pántos zöld táska

Bürökkel festett gyapjúból készítettem ezt a kis válltáskát. (Nagyon szeretem ezt a színt, viszont nem győzöm hangsúlyozni, hogy a bürök igen mérgező. Ha ezzel szeretnétek festeni, legyetek nagyon óvatosak a konyhában!!!)
Pántja kézi szövésű, belül egy kis zseb található.
Nagyon szeretek szőni, néha a szövés előbb van kész, mint a hozzávaló tarisznya:-)